Korózs Lajos kezdeményezi a Nemzeti Erőforrás Minisztériumánál, hogy a szakmai szervezetekkel közösen tekintse át az idősotthonokra vonatkozó jogszabályokat. Az MSZP elnökségi tagja pénteki sajttájékoztatóján ezek közé sorolta a szociális törvényt, a szociális és családügyi rendeletet, amely a személyes gondoskodás feladatait rögzíti, valamint a működési engedélyekről és a szociális vállalkozásokról szóló kormányrendeletet.
Ezekben a napokban Európa szerte, és sajnos nálunk, Magyarországon is újra felütötte a fejét a roma kisebbség elleni gyűlöletkeltés. Míg Franciaországban már meg is kezdődött a romák erőszakos kitelepítése, itthon egy szélsőséges parlamenti párt hasonlóan borzasztó javaslattal állt elő.
Mostantól nem fogunk olyan vádakat kommentálni, amelyeket nem a hatóságok közölnek hivatalból
Tizenhárom pontos etikai kódexet javasol a pártoknak az MSZP, amely garantálná az október 3-i választás tisztaságát, szabályosságát, biztosítaná a résztvevő pártok, szervezetek, jelöltek etikus magatartását, egyben kizárná a tisztességtelen, ok nélkül személyeskedő és becsületsértő módszerek alkalmazását - közölte Szanyi Tibor, pártunk kampányfőnöke keddi sajtótájékoztatóján.
Orbán Viktor jelentse ki tagoltan, hogy mindenki értse: nem lesz gázáremelés!
Brutális távhődíjemelés várható az önkormányzati választások után. A lakossági hődíj emelkedésének hatására egy 50 négyzetméteres fővárosi panellakásban élő 20 ezer forinttal fog többet fizetni. Ez az MSZP számára elfogadhatatlan - mondta Szanyi Tibor, az MSZP kampányfőnöke Élő Norberttel, az MSZP X. kerületi polgármesterjelöltjével közösen tartott keddi sajtótájékoztatóján.
A közös jelölt nem kellett az LMP-nek, de most mégis közös programjuk van, mivel amit most közzétettek, a leglényegesebb elemeiben tökéletesen, néhol pedig szóról-szóra megegyezik az MSZP által már bemutatott programmal - reagált az LMP budapesti programjára Bihary Gábor szocialista képviselő péntek délután az MTI-nek.
A mai kormányülésen részt vesz Schmitt Pál, márpedig ilyet egyetlen elődje sem mert megtenni, mert ezzel a lépéssel kétségessé tette volna az intézmény kormánytól való függetlenségét. Azonban úgy tűnik, ez az emberek emberét nem érdekli, csak a kötelesség, amivel Orbán Viktornak tartozik.